Gyökerek

Rendben, akkor mától egyezzünk meg valamiben. Amikor azt írom, hogy az emberek önzőek, akkor arra gondolok: én vagyok önző. Gondolom nem mondok újat, ha megjegyezem: ez az én blogom, rólam szól.

Mikor bátorítani próbálok, magamat akarom motiválni. Mostanság alább hagyott az önbizalmam, nem tudok hinni magamban. Ez az oka annak, hogy nem tudok hinni másokban sem. Van, hogy gyűlölet fogja el a szívem, olyanféle megvetés, melynek hangot adni nem lenne jogom. Annyira fagyos lett a jellemem, túl szigorú és változtatni akarok ezen, hogy jobb legyen nekem.

De mindehhez az kell, hogy bátran merjek beszélni arról, miért alakult ez ki bennem. Szóval most megpróbálok rájönni. Mindezek előtt muszáj felhívnom a figyelmem arra, hogy ne keressek kifogásokat és ne játszmázzak, mert egyik sem fog előrébb vinni engem. 

Alapvetően én nem szeretek minden embert. Eleinte azt hittem, hogy de, mert mindenki szerethető, de nem. Számomra nem. Elfogadni el tudok mindenkit, de szeretni.. az más. Régebben, úgy egy-két évvel ezelőtt, rengeteget törődtem a személyiségemmel. Sokszor elmélyedtem önmagamban, hagytam teret és időt a gondolataimnak. Képes voltam szabadjára engedni a belsőm, nem ismertek határokat a feltörő érzéseim. Abban az időben vágattam le a hajam is. Teljesen megváltoztam. Megváltoztattam önmagam, mert meg akartam változtatni. Meg akartam érteni a világot. Meg akartam érteni az embereket. Meg akartam érteni önmagamat és akkor rájöttem, hogy ki vagyok valójában. 

A gyerekeknek sok mindenre szükségük van. Olyas dolgokra, melyeket csak a szüleiktől vagy olyan felnőttől kaphatnak meg, akikre felnéznek, akiket becsülnek. Ilyen a szeretet, a hit, a törődés, a tisztelet... De amikor látod veszekedni anyát és apát nap, mint nap, akkor mind a 4 érzés megcáfolásra kerül. Egy gyereknek látnia kell a példát, hogyan kell szeretni, hogyan kell kimutatni az érzéseit. Ha nem látja, férfiként egy puha pöcs lesz, nőként egy hárpia, akit soha nem fognak megérteni, mert ő sem érti saját magát. Következmény: érzelmi válság, emocionális fejletlenség. 

Azt hiszem most én is visszatértem ugyanahhoz a problémához. Még is egy kicsit más ez. Most azért nem értenek meg, mert nem engedtem, hogy megértsenek. Ha megbizonyosodnék, akkor nem félnék átadni önmagam. Kulcsszó: FÉLELEM. Igen, félek. 

Felül kell kerekednem önmagamon, s ennek egy módja van: szembe nézek a félelmeimmel. Tudod, mindig nehéz volt beszélnem a problémáimról. Úgy egy héttel ezelőtt a kollégiumban ültem a szobánkban. A lányok vacsoráztak a menzán, én aznap kihagytam. Kimerült voltam. A kimerült ember érzelmileg mindig labilis. Az nap este akartam szakítani a barátommal. Sok gondolat volt a fejemben, sok olyan érzés, amit nem tudtam elmondani senkinek és egyszerre azt akartam, hogy legyen vége mindennek. Hiba volt, mert nem vállaltam fel önmagam. Menekülni próbáltam. 

Néha nehéz egyedül tartani a hátam, erősnek mutatni magam, miközben gyenge vagyok. Azokban a pillanatokban mindig elfelejtem, hogy ha nem félnék segítséget kérni, akkor kapnék. Elfelejtem, hogy nem kell egyedül lennem a gondokkal. Valamiért még is ez ivódott a tudatomba. Ilyenkor arra gondolok.. hogyan adhatnék hitelesen úgy erőt egy megsebzett embernek, ha nekem sincs. Hogyan adjak hitet valakinek, ha én sem hiszek. És most azon gondolkodom, miért ütközöm ellentmondásokba? 

Készen állok arra, hogy megmutassam, ki vagyok valójában. De talán az emberek nem állnak készen arra, hogy befogadják azt, aki vagyok. A legtöbb ember, még a legjobb barátnőm is énközpontúvá vált. Önmagáért él. Ebben a pontban különbözünk. Szeretek másokért tenni, mert tudom, hogy képes vagyok tovább vinni a személyiségüket. Jól esik, mikor megkeresnek vagy leszólítanak a folyosón, hogy este menjünk ki és üljünk be valahová beszélgetni. De akkor azt is elfogadom, hogy nem rólam akar csevegni, hanem önmagáról. Szeretem mégis azokat a pillanatokat, mert boldoggá tesz. A bizalma tesz boldoggá, a tisztelete és az, hogy elismer. Ez az, amit soha nem kaptam meg a szüleimtől. Tudom, belül mindig büszkék voltak rám, de elfelejtették, hogy mennyire fontos ezt megmutatniuk. 

Ezért volt nehéz elérnem, hogy hinni tudjak magamban, mert nem éreztem, hogy a szüleim hinnének bennem. Ma is harcolnak ellenem. Az álmaim ellen, de én küzdök és soha nem fogom feladni önmagam. Elérem a kitűzött céljaim és még ha nehéz is lesz, én venni fogom az akadályokat!